Avagy miről is írhatnék másról, mint a lakberendezésről…
Egészen a századfordulóig a háziasszonyok megelégedtek a saját lakásaik berendezésével, míg 1905-ben Amerikában Elsie de Wolfe újra nem írta a történelmet azzal, hogy profi dekoratőrré nevezte ki magát. Amikor két évvel később megnyitott az általa tervezett Colony Club, a belső terek kialakításával egyik napról a másikra megalapozta a hírnevét.
Syrie Maugham |
Elsöprő sikereket ért el az által, hogy felhagyott a korra jellemző nehéz, férfias hangulattal, és finom nőies stílust választott festett vászonnal, könnyű függönyökkel, világos falakkal. Az első modern kori lakberendező egész életét átszőtte a stílus. New Yorkban és Párizsban is az egyik leghíresebb társasági nő volt. Az enteriőrök mellett saját magára is odafigyelt, egészségesen élt, rendszeresen tornázott, azt viselte, ami legjobban illik neki függetlenül a divattól, mégis úgy jellemezték, mint „a legjobban öltözött hölgy a Földön”. Könyve jelent meg és folyamatosan publikált a korabeli magazinokban. Szakmai hitvallása: „Megyek, és mindent gyönyörűvé teszek magam körül. Ez lesz az életem!”
Angliában Syrie Maugham tevékenykedett hasonló intenzitással. Miután tönkrement a házassága Somerset Maugham-mel, érdeklődése a lakberendezés felé fordult.
Az
1920-as években a viktoriánus kor lengte be az angol lakásbelsőket, és
míg mások csak foltokban használták a fehér színt, ő a hírnevét egy
monokróm „fehér szobával” alapozta meg.
A fehér és a bézs árnyalataira festette a
falakat, bútorokat, csillogó tükröződő felületeket használt, fehér
selymet, szatént, bársonyt, még a liliomok is fehérek voltak az üveg
vázában. Létrehozott egy ultra-elegáns világot, amely egyedi volt és
nagy visszhangot keltett. Előkelő hercegek tartották a szalonban
magánbeszélgetéseiket, volt filmforgatás helyszínéül választották, és
Cecil Beaton is gyakran használta híres fényképei háttereként. Syrie
értett ahhoz hogyan teremtsen a belső terekben hollywoodi csillogást
vagy időtlen eleganciát. Hamarosan nemzetközi ügyfélkörrel rendelkezett,
London, New York, Chicago arisztokratái, az amerikai „high society” és
Hollywood csillagai köszönhetik neki a pazar enteriőröket.
"Whiteroom" a legenda |
folyt.köv....
(eredeti írásom innen: http://blogger42.com/lakberendezo-az-mi-az-iiii/)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése